|
Solar Scream
Zenekarunk 2000 végén alakult, bár a tagok már 1997 óta játszottak együtt különbözõ formációkban. Kezdetben feldolgozásokat (In Flames, Carcass, Paradise Lost, Meshuggah, Nevermore) tanulgattunk, még ének nélkül. 2003 elején stabilizálódott a felállás, a számunkra komoly jelentéssel bíró Solar Scream nevet is ekkor választottuk. Alapkoncepciónk, hogy mint barátok zenéljünk együtt, dalainkat közösen, egyenrangú félként írva, minden kényszer és skatulya nélkül. Úgy szeretnénk ötvözni hatásainkat, hogy az ne másolásnak tunjön, hanem legyen saját hangulata, valamint gondolati és érzelmi tartalma. Szövegeink angol nyelvûek, véleményünk szerint ez ma már itthon sem probléma, az internet révén pedig megszûntek azok a határok, amik feleslegessé tennék a nemzetközi szinten is érthetõ szövegeket.
Élõben eddig fõleg Mohácson és környékén mozogtunk, kb. havi egy koncertet adva. Igyekszünk hasonló stílusban mozgó zenekarokkal felvenni a kapcsolatot, ennek köszönhetõen játszottunk már a Perfect Symmetry és a Flop társaságában is. Legkomolyabb lehetõségünk a Sziget Talentum Színpadán adott koncert volt, de a Malomvölgyi Rockmaraton kisszínpadán és a tavalyi Busójáráson is szépszámú közönség elõtt mutatkoztunk be. Természetesen feldolgozásokat is játszunk: Anathema, System of a Down, és Depeche Mode dalok mellett egy Pantera és Alice In Chains nóta is szerepel repertoárunkban.
Ground Level címû bemutatkozó EP-nk felvételét 2003-ban kezdtük az Art-Éria stúdióban. Az 5 saját dalt és egy feldolgozást (Depeche Mode - In Your Room) rejtõ anyag 2004 áprilisában került kiadásra, és nyilvánvaló gyermekbetegségei (kissé erõtlen ének és kialakulatlan hangzáskép) ellenére máig elégedettek vagyunk vele. Kaptunk már néhány kedvezõ kritikát is, amik megerõsítettek a hitben, hogy jó irányba indultunk el.
Terveink között a koncertezés mellett minél jobb, az eddigieknél lényegre törõbb dalok írása szerepel. Reméljük, hogy sikerül zenénkkel megtalálni azt a réteget, amely itthon (és esetleg külföldön) vevõ a tartalmas, dallamokban sem szegény, kemény, modern rockzenére.
Webcím: www.solarscream.hu
E-mail: solarscream@solarscream.hu
Tel: 06/30-453-9336 - Kántor Tamás |