Xpress030

Helló! Kezdjük talán ott, hogy mohácsiak vagytok. Ez eléggé periféria, ha úgy vesszük... Mennyire van arrafelé metállét?

Tomi: Viszont helló... Csúnya szó az, hogy periféria. Mondjuk inkább azt, hogy Mohács uniós határváros. Esetleg hogy vízi úton az ország déli kapuja. J Az igaz, hogy nem egy metropolisz a kb. 20 ezer lakosával, de Pécs közelsége szerintem pozitívumként hozható fel. Viszont az is tény, hogy kis hazánkban Pesten kívül szinte minden perifériának számít a zenei életet (és nem csak azt) tekintve... Ritkák itt a környéken a normális rock-klubok, a nagyobb bandák pedig elvétve tévednek errefelé. Szóval lehetõség nincs igazán sok, és a kisebb helyeken normális nézõszámot is nehéz összehozni, így az élõ rockzene helyzete elég gyatra. Van viszont pár környékbeli zenekar, akikkel szoktunk együtt mozgolódni – a szekszárdi Force Feedback, a paksi In Between, Pécsen pedig a Perfect Symmetry és a Harmada – velük mondhatni egy csónakban evezünk borultabb muzsikánk révén. Dávid pécsi lakosként talán többet tud mondani arról, hogy milyen az ottani „metállét”....

Dávid: Pécsen sincs nagy mozgás.

Tomi: Inni kell sok metál-lét, az megmozgat!

Dávid: A nagyobb nevekre még tán bemozdul valami, de ha egy kisebb, ismeretlenebb csapat játszik valahol, akiknek a klipjeit nem nyomják sehol, akkor nem mennek el a tinilányok sem v betût formálni az ujjaikból az elsõ sorban csápolva, és jobbára csak zenészek játszanak zenészeknek.

Tomi: De a januári pécsi bulira azért jöttek sokan. Pedig pont akkor volt az a hirtelen hóvihar – soha jobbkor, ugye... Ezúton is köszi mindenkinek, aki ott volt, február-március környékére újra szervezünk Pécsre valamit.

Mondjuk Fehérvár elég frankó kis metálfészek, de hát hazabeszélek ugye... (:

Tomi: Szeretnénk is jönni arrafelé a közeljövõben...

Dávid: ...mert számunkra az még FEHÉR folt a térképen....

Tomi: ..ami arra VÁR, hogy felfedezzük.

Dávid: Reméljük, nem sokáig.

Milyen sûrûn koncerteztek, általában merrefelé? Gondolom azért a déli részeken nagyobb aktivitással...

Tomi: Fõleg itt a környéken lépünk fel, és a havi egy-két buli nagy átlagban megvan. Ennél többet nem érdemes bevállalnunk. Egyrészt, mert idõnk sem nagyon engedi, másrészt pedig sokszor sem a háttér, sem a körülmények nem adottak a korrekt koncerthez – értem ezalatt, hogy egy kiskocsmában kontrollcucc nélkül 10 embernek játszani nem éri meg a nagy hercehurcát, plakátozást. Komoly felszereléssel és hírveréssel meg már olyan költségek járnak, hogy abszolút ráfizetés lenne minden próbálkozás. Igyekszünk nevesebb csapatok mellé elszegõdni (most pl. Fürgerókáékkal volt/lesz buli), vagy olyan rendezvényeket megcélozni, ahol legalább garantáltan vannak nézõk – ilyen pl. a mohácsi Busójárás februárban, de van néhány fesztivál is a környéken, ami azért jelzi, hogy nem reménytelen a dolog.

Legnagyobb koncertélmények? Fellépõként is, mulatóként is akár.

Tomi: Fellépõként mindenképpen a Sziget, Talentum Színpad, bár nekem a Zentai Rockmaraton is bejött, csak ott pont mi szívtunk a másfél órás csúszás miatt. Négy dal után elég hülye hangnemben közölték velünk, hogy adjuk át a színpadot. De remélem, hogy idén vissza tudunk menni oda egy klubkoncert erejéig.

Dávid: Zenta király volt szerintem is, és az utóbbi két mohácsi buli is. Nézõként nagy élmény volt, hogy láttam élõben a Voivodot. Igaz, hogy nem a Snake-es változat volt, hanem a Forrest-es.... De azért Piggy ott volt még.

Tomi: Nekem az Orphaned Land pesti bulija volt talán a csúcs, meg az, hogy láttam élõben a Europe-ot, akik annak idején berángattak a rockzenébe. De az Opeth, Katatonia és Anathema koncertek is mindig emlékezetesek – ez a hármas talán a fõ hatásunk zeneileg. A Pain of Salvation eddig kimaradt élõben, de idén bepótlom. Ja, és persze a Stuck Mojo – nagy móka volt kollektívan kimenni Bécsbe a 2005-ös Mojo koncertre. Utána beszélgettünk kicsit Rich Ward gitárossal, aki Harek „mestere”. Készült közös fotó is, (még Csabival, az ex-bõgõssel), amit ugye mellékelhetünk a cikkhez?

Perszeee! Alap! (: A Southern Born Killers hogy jön be? Amúgy meg utállak, én nem tudtam eljutni az Orphaned Land-re... (:

Tomi: Igazán Harek a nagy Mojo-tudós, õ már biztos többször meghallgatta a SBK-t, mint én. Nálam most az új Zero Hour, az Aghora és a Gojira zenekarok aratnak, de a Mojo is korrekt lemezt hozott össze, van benne a Duke szólólemez világából is. Le a kalappal, hogy töretlenül csinálják a dolgukat.

Fura húzás, hogy csináltak egy igen hosszú, szövegbevágásokra épülõ nótát, bár nekem mindig is bejöttek az ilyen hangmontázsok. Az új lemezünkre (DIVIDER címen jön ki hamarosan) mi is összekalapáltunk egy 3 perces instrumentális dalt, és azóta érezzük teljes értékû szerzeménynek, amióta beleillesztettünk egy hosszabb filmrészletet – mármint egy filmbõl kivágott monológot. Elég fura ennek a jogi háttere különben – akkor szabad felhasználni a hangfoszlányokat, ha azoknak a dalban való szerepeltetése mûvészeti szempontból indokolt. Öööö – hogy lehetne NEM az, ha bele akarjuk rakni?

Hogy állt össze a banda? Egy kis ízesebb bióval megdobhatnátok! (:

Dávid: Miért dobálóznánk dióval?

Tomi: Mert ha szemen talállak, akkor AU!-dió-vizuális élményben lesz részed.

Dávid: Az ízes dió az a lekváros dió...? Vagy diólekvár?

Tomi: Jaj... a végén még azt hiszik, hogy szerves diológiából doktoráltunk. Meg hogy Ronnie Dzsem’s Diót hallgatunk.

Jó, kösszkössz, ki lettem figurázva most akkor? Szemetek... (:

Tomi: Dehogy is! Nagyon örülünk Neked és a tarzansite.hu-nak, sosem figuráznánk ki! Tényleg, ráDIÓS mûsort nem vezetsz esetleg? :) Na, szóval.... Harekkal a kezdeti gitározós szárnypróbálgatásaink óta ismerjük egymást, mert alig egy kõhajításnyira lakunk egymástól (mindjárt ki is próbálom, hogy eldobok-e az ablakáig, pl. egy DIÓval...). A zenekar története komolyan kb. 2000 végén indult, amikor is Harich Gábor (gitár, majd késõbb ének), Müller Gábor (dob), Völgyesi Csaba (kezdetben ének, de aztán basszusgitár) és Kántor Tamás (gitár, szövegek, jómagam) felállásban elhatároztuk, hogy egyesítjük erõinket.

Szinte azonnal elkezdtünk dalokat írni, és bár belekerült pár évbe – volt közben külföldi tartózkodás, egy-egy átmeneti tagságbeli változás és katonaság is – de végül is innen vezetett az út az elsõ hanganyag elkészítéséhez. A Ground Level c. EP végül 2004 áprilisban jelent meg, van rajta három hosszú, 7-10 perces saját szerzemény, két hangulatos átvezetõ és egy Depeche Mode feldolgozás. Utóbbi az In Your Room c. dal kissé átgyúrt verziója. Meghallgatható honlapunkon – azaz az ott belinkelt myspace oldalon, egy új nótával (Permanence) egyetemben.

Igen, hallottam, érdekes. Bejövõs. Koncert tavaly összejött?

Tomi: Mármint a Depeche? Nem voltunk. Én eleve nem is terveztem, hogy megnézzem, sosem volt annyira az én világom, a Personal Jesus-tól pedig egyenesen falramászok. A klipjétõl pedig cikkcakkban. Az In Your Room feldolgozás ötletét Harek hozta, mert sokat énekelgette, és úgy érezte, hogy érdemes lenne megpróbálni a nótát a saját verziónkban. Tetszett a dal, így belevágtunk, és végül tök jól sült el, csak 3 hónapig vártunk az engedélyre.

Elég kellemes sajtóvisszhangja volt az anyagnak különben, még Dél-Amerikába is adtunk interjút a CD kapcsán – bár a sokhelyütt inkább igényes kiállású demóként kezelték, ami valahol érthetõ is, annak ellenére, hogy gyári a lemez, nyomdai borítóval. Fontos manapság a külcsínre is adni. Az új lemez csomagolása is különleges lesz.

Ja, és a történethez tartozik még, hogy tavaly volt egy tagcserénk. 2005 végén Csabi lelkesedése alábbhagyott, de sikerült barátságban elválnunk, és szinte azonnal felkértük Dávidot, hogy csatlakozzon hozzánk. Õt a Nervous Playground, NoiseField és az Annie Hall zenekarokból ismertük, ahol bõgõzött/gitározott/énekelt...

Dávid: ...és jelenleg is teszi az R-Clone-ban....

Tomi: ...így tudtuk, hogy elég elszánt és elvont figura ahhoz, hogy betársuljon a Solar Scream-be. S lõn. Már az elsõ próba igen emlékezetes volt. Dave lejött a nagy öthúros torzított bõgõmasinával, és szinte jobban tudta a dalokat, mint mi.

Mennyire vagytok magatokhoz szigorúak? Úgy értem, milyen elvárásokat támasztotok magatokkal szemben, és mennyire tartjátok be õket?

Tomi: Személy szerint én már egy jó ideje letettem arról, hogy „hiperszuper gitárhíró” legyek. Tehát otthon sem gyakorlok céltudatosan napi x órát, legtöbbször csak játszogatok valamit, ami akkor épp jólesik. Elmondható, hogy a zenekaron belül alapvetõen egy szabály van: hogy szeressük csinálni ezt az egészet. Az együtt töltött évek alatt megtanultunk együtt dolgozni és kompromisszumokat kötni, szóval nem gáz, ha valakinek épp rossz napja van, de néha azért kemény érvelések és motivációs tréningek folynak a garázsban, ha szükség van rá.

Jelenleg az a helyzet, hogy egy nagyon komoly, idõ-, energia- és pénzigényes lemezfelvételen vagyunk túl, és épp kicsit kifújtuk magunkat. Most az a fõ elvárás, hogy az új dalokat minél biztosabban és jobban elõ tudjuk adni élõben. Szeretnénk a régi anyagról is feleleveníteni néhány nótát, mert azt egy ideje hanyagoltuk. Esetleg egy-egy új feldolgozás is képbe kerül majd, de ez még tényleg csak terv szinten.

Dávid: A magam részérõl csak annyi az elvárás, hogy mindig önmagamat adjam. De ahogy látom, a többieknél is ez a lényeg. Ne legyen mesterkélt a dolog. Nincs „Nagy Villantás” és parasztámító futamhegyek és „nézd én ezt is kiéneklem ám”. Nem akarunk senkinek sem megfelelni, csak önmagunknak.

Mikor és hol lehet titeket legközelebb látni?

Tomi: Február 17.-én szombaton (a Busójárás hétvégéjén) játszunk Mohácson a Sokac Kör nevû helyen barátainkkal és garázsbérlõ társainkkal, a Cukros Bácsik zenekarral. Õk punk-rock-metal feldolgozásokat nyomatnak, és gyakran egyesítjük erõinket koncertfronton. Február 23.-án a Fürgerókalábak és az Amanecida társaságában lépünk fel a bonyhádi Mûvelõdési Házban. Február végén pedig Pécs, Hard Rák Café a helyszín. De folyamatosan tervezgetünk/szervezgetünk bulikat, és szeretnénk a nyáron néhány fesztivált is megcsípni.

Alakult ki keménymag, akik mindig ott vannak a Solar bulikon, vagy ez annyira nem jellemzõ (még (:)?

Dávid: Köménymag???? Hehe.

Tomi: Mohácson és a környéken alakul a dolog. Van néhány barátunk, aki eljön és megnéz minket, ha teheti. Viszont közönségéneklés még nincs....

Dávid: Közönségénekeltetés? Majd lesz. Ha esetleg olyan zenekar elõtt játszhatunk. Hehe.

Melyik bandákkal vagytok jó kapcsolatban? Az Angertea-rõl tudok, a Fürgerókalábak és a Force Feedback meg eddig elég egyértelmûûû... (:

Tom: Áááá, az Angertea-vel ez valójában csak geográfiai érdekkapcsolat... Évente egyszer elmegyünk Szentesre/Nagymágocsra megnézni a pusztát, õk pedig jönnek a Mecsek lábához, ha hegyekre vágynak. Aztán ha már összejöttünk, akkor különbözõ extrém sportokkal múlatjuk az idõt: foci pizzás dobozzal, árokba vetõdés, szlalom gázolt vaddisznók között. Õk pedig törik magukat értünk – Migi a kezét, Gergõ a fogát, Ottó a ritmust...

A lemez szerzõi kiadásban jelenik meg, vagy lesz valami kiadó esetleg?

Tomi: Nagyon örülnénk, ha felvállalná valaki. Mind a dalokkal, mind a hangzással totál elégedettek vagyunk – utóbbi a Bakery Stúdió érdeme – és eddig minden visszajelzés azt mutatja, hogy ez nem csak a mi véleményünk. Szeretnénk ezzel az anyaggal szélesebb körû terjesztést megcélozni, mint az elõzõvel. Bár jogilag nézve nem szerzõiben csináltuk a Ground Level EP-t (a feldolgozás miatt nem lehetett, így „kiadót” kellett kreálni mögé), de minden saját erõbõl és pénztárcából ment, ami nem könnyû dolog. Reméljük, hogy a Divider többre viszi.

Külföldben mennyire gondolkodtok? Ha már Dél-Amerika... (:

Tomi: Gondolom, hogy itt nem a 12 km-re lévõ horvát határ átlépésére célzol... :) Ha õszinték vagyunk, akkor jelenleg nincs reális esély arra, hogy az úgynevezett külföld (azaz Nyugat-Európa vagy neadjisten az USA) értelmét lássa egy magunkfajta kis magyar csapat futtatásának. De esetleg egy terjesztõt fel tudunk hajtani, ha ügyesek vagyunk. Viszont már egy kisbuszos koncertkörút is annyi lemondást, szervezést és ráfordítást igényelne, no meg annyi lehetséges buktatója van, hogy nem biztos, hogy bevállalnánk. Szóval megvagyunk itthon, és mûködünk a megszokott tempónkban, és külföldre egyelõre csak csomagokat küldünk a komolyan vehetõ szaksajtónak. Ha ott valaki olvas rólunk, megrendelheti vagy akár letöltheti a cuccot. És ha még vissza is jelez, akkor már van minek örülnünk. Nagyobb álmokat nem szövögetünk.

Ha ennyire sok a buktató meg a gátló tényezõ, akkor mégis mibõl merítetek energiát? Mi ösztönöz arra, hogy zenéljetek?

Tomi: Ezt szerintem a legtöbb kis csapattól meg lehetne kérdezni... Szerintem annyi, hogy szeretjük csinálni, és meg kellett tanulnunk reálisan nézni a dolgokat, hogy ne a buktatókra koncentráljunk. Nem láttunk még nagy sikertörténetet itthon, talán az Ektomorf-ot kivéve. Szóval nem is várunk ilyesmit. Egyszerûen jó összejönni és zenélni, néha pedig színpadra állni. És amíg úgy érezzük, hogy zeneileg és szövegileg van mondanivalónk, addig biztos mûködünk majd, még ha a „nagy elismerés” el is marad.

Dávid: Ez a dolog nekünk ad valamit, egy lelki pluszt, mondhatni energiát (nevezd, aminek akarod) másképpen nem kezdtünk volna hozzá, és még próbákra sem járnánk. Azért mutatjuk meg másoknak is, hátha nekik is ad valamit. Kábé ennyi a világmegváltás része.

Szerintetek mostanság jobb vagy rosszabb a helyzet undergroundilag, mint mondjuk 10 éve? Vidékre gondolok elsõsorban. Egy dolog, hogy lehet, hogy több koncert van, de ez csak egy részlet...

Tomi: Ha jól emlékszem, akkor tíz éve jelentõsen nagyobb számú közönség volt egy-egy koncerten, és több klub leledzett itt a környéken. De akkor még nem láttunk ennyire bele a részletekbe. Gondolom, hogy régebben sem termett túl sok babér, hiszen tény, hogy kevés underground csapat van, akik akkor már pörögtek és máig aktívak. Emlékszem, hogy mekkora áhítattal lestük pl. anno a pécsi progresszív fesztiválok fellépõit... Egy ideig évente volt ilyen rendezvény, és szerintem eléggé befolyásolta a zenei elképzeléseinket. Aztán egyre kevesebb lett az érdeklõdõ, és ez az állapot máig jellemzõ – szerintem ez valahogy köthetõ ahhoz is, hogy manapság az átlag zenehallgató már a szobája sarkában is hozzáfér elvileg a világ összes információjához. Szóval minek nézze meg a kis klubban küzdõ XY csapatot, ha éppen a nagy ZZS új lemezét is lehúzhatja ingyér’, megjelenés elõtt két hónappal? Bár ez talán csak az én net-parám... De tény, hogy nagyon megváltozott a hozzáférhetõ zenék mennyisége, hatalmas túlkínálat van, az elhivatott és fizetõképes közönség pedig változatlanul hiánycikk.

Kinek mi a szerepe a bandában? Ki szervezi a koncerteket, ki mit intéz?

Tomi: A fõ dalszerzõ mindenképp Harek. Szerzeményeink alapjait, fõ témáit szinte kivétel nélkül õ hozza, általában trallala énekdallamokkal. Ezekre én kreálok szöveget – mellesleg ez a legjobban buszon/vonaton, illetve a fürdõszobában megy (ott született pl. az „Oh, the cheap a shampon!” sor, ami a Dead and Shoulders c. dal refrénje, hehe). Amint van 1-1 énekelhetõ versszak vagy refrénsor, már a próbák során csiszolódik tovább az egész, ahol már mindenki belerakja a kis dolgait, majd lassacskán élõben is elõvezetjük a nótát, tovább formálgatva, amíg csak végleg be nem érik. Ez akár 2 évig is eltarthat, szóval nem mindig egyszerû a képlet.

Dávid jól beilleszkedett ez alatt az egy év alatt. Bár õ ugye pécsi, és családos emberként nem tud minden próbán részt venni, de napi email-kapcsolatban vagyunk. Zeneileg kissé változtatott az összképen a bõgõhangzása, de a végeredmény magáért beszél. Vokális téren is komoly elõrelépés volt az érkezése, és a véleménye is nagyon fontos nekünk, hiszen amikor mi még csak gitárórára kezdtünk járni, õ már stúdiózott (mellesleg pont a gitártanárunknál, mint kiderült).

Lopez pedig az, aki nélkül nem is lenne mókás ez az egész. Vele mindig történik valami, jobbnál jobb szövegeket ereszt meg a leglehetetlenebb pillanatokban... Zenei téren meg amolyan külsõ fülként funkcionál. Mindig jól megmondja a véleményét, ha valami nem úgy hangzik, ahogy kéne.

A szervezést nagyrészt én vállaltam fel, bár igyekszem minden ezzel kapcsolatos infót eljuttatni a többiekhez. Továbbá sokat molyolok a szövegekkel és a honlap is az én reszortom volt évekig – most viszont épp teljesen felújul, szóval érdemes lesz hamarosan arrafelé kattintgatni. Ja, és vannak még egyéb fontos tevékenységeink: Dávid aktív szerepet vállalt a próbahely dekorálásában a forgatható szemû plüssbagollyal, ami a bólogatós mûanyagmacska („igazmondó cica”) mellett immár a garázs faunájának nélkülözhetetlen része. Harek kitekeri az égõket, ha túl erõs a helységben a fény a sötét gitárriffjeihez. Én felakasztottam egy foszforeszkáló Jézuskás karácsonyfadíszt, ami vigyáz ránk. Lopez pedig dobverõforgácsból épít hódvárat. Lassan a térdéig ér a kupac. :)